Templombúcsúról

Templomunkat Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére szentelték fel 1916. augusztus 15-én. A nagybúcsút Jézus Szentséges Szíve utáni szombaton, a kisbúcsút pedig augusztus 15-én üljük.

Minden templomnak két búcsúünnepe van: 1. a templom címének vagy védőszentjének ünnepe (népi elnevezése: nagybúcsú, torkosbúcsú), 2. a templom dedikációjának évfordulója (búcsú). Mindkét napon →búcsút lehetett nyerni. 

A dedikáció (a lat. dedico, ‘Istennek szentel’ szóból): – 1. az ókori rómaiaknál templom ünnepélyes fölszentelését jelentette. Feltétele a megfelelő tanács beleegyezése, mely nélkül Rómában isten nem kaphatott tiszteletet. A templom építése a pontifexek ellenőrzése alatt folyt, a dedikációt lehetőleg az végezte, aki fogadalmat tett építésére (konzul v. imperator), később a néptől választott képviselők. A dedikálók kézzel érintették a templom ajtaját és a pontifex maximus után mondtak egy fölszentelő formulát. A dedikáció napja bekerült a kalendáriumba és ünnepnap lett. – 2. az egyházbanban templomszentelés jelentése (lat. dedicatio ecclesiae, consecratio ecclesiae, benedictio ecclesiae): az épület fölszentelése meghatározott titulussal (→templom címe) liturgikus célra. Ünnepélyes formájában a püspök végzi (konszekráció), egyszerűbb formájában az arra fölhatalmazott pap (→megáldás). A római rítus leghosszabb és legbonyolultabb szertartása. 

 A templomszentelés története. Kezdetben nem az épület liturgikus használata előtt volt templomszentelés, hanem maga a liturgia használat szentelte meg azt. A pogány templomok átvételével a templomszentelés gyakori lett, lényeges része volt az ereklyék elhelyezése az oltárban, az →oltárszentelés és az első szentmise. Az első templomszentelést Paulinus püspök 314(335?): végezte, amikor a tyrusi székesegyházat szentelte föl. – A 4. sz: a vértanúk tiszteletére a Rómában emelt templomokat szentelték föl: a templomszentelés előtti éjszakán vigíliát tartottak egy másik templomban a vértanú ereklyéje előtt. Reggel körmenetben vitték át az ereklyét a szentelendő templomba, jelképes temetési szertartással elhelyezték az oltárban, és bemutatták az első szentmisét. Az 5. sz.-tól az ereklye elhelyezése minden templomszentelés része, és szír hatásra az oltárt →krizmával is megkenték. A 6. sz: jelképes keresztelésként a templom szentelt vízzel való meghintése is szokás lett. E jelképes temetés és keresztelés főként a gallikán szertartásban nyert nagyobb teret, s bontakozott ki. – A 8. sz.-ig párhuzamosan élt az egyszerűbb római és a hosszadalmas gallikán templomszentelési szertartás. A 9-10. sz: e kettő összeolvadt, a 13. sz: a →bűnbánati zsoltárokkal és a Veni Creator himnusszal egészült ki. – A II. Vat. Zsin. (1963) előtt konszekrálni csak a kő- és téglaépületeket lehetett, a fából, fémből, üvegből stb. épített templomokat csak megáldották (1165.k. 4.§). A konszekrációt csak vasár- vagy ünnepnapon, a megáldást bármikor végezhették. A konszekráló püspök és a templom hívő közössége a templomszentelés előtti napon böjtöt tartott. – A templomszentelés elvész, ha a falak nagyobb része leomlik, vagy a templomot tartósan profán célokra használták, ill. →templom megszentségtelítése következményeként (→kiengesztelés).  Az új templom építése az alapkőletétel szertartásával kezdődik, melyet a pp. v. megbízottja végez, a leendő főoltár helyén ugyanekkor keresztet állítanak.

A templomszentelés szertartása a 9. sz-tól. 1. A templom külsejének megszentelése. Az ereklyék őrzési helyén tartott vigília végén a templom kapujához vonultak, ahol elénekelték a Mindenszentek litániáját, majd a püspök vizet szentelt; 3x megkerülték az épületet, és a püspök meghintette a falakat a szentelt vízzel. A pásztorbottal 3x kopogott a kapun, keresztet rajzolt rá és bevonultak a templomba. – 2. A templom belsejének megszentelése. A Veni Creator, a Mindenszentek litániája és a Benedictus éneklése közben a templom padozatára X alakban elhintett hamuba a püspök pásztorbotjával a latint és a görög ábécé betűit írta, a Ny-i és a K-i egyh. egységének jeleként. – 3. Előkészület az oltárszentelésre. Isten segítségül hívása után →Gergely-vizet (hamu, só, bor és víz keveréke) szentelt. – 4. Oltárszentelés. A püspök Gergely-vízzel az oltár közepére és 4 sarkára 5 keresztet rajzolt, meghintette 7x az oltárt, 3x a falakat, majd a templom padozatát kereszt alakban (főoltártól a kapuig, és oldalfaltól oldalfalig), végül a templom közepéről a négy égtáj felé hintett. Prefáció eléneklése után a maradék Gergely-vizet az oltár lábához öntötte (Lev 8,15). – 5. Az ereklyék bevitele. A körmenetben hozott ereklyéket a püspök a kapuban fogadta, beszédet mondott, majd megkente a kaput krizmával. Bevonulás után a sír-oltár 4 sarkát kente meg krizmával, behelyezte az ereklyéket a „sírba” (oltár közepén lévő mélyedésbe), és kis kőlappal lefedte. Az oltár tömjénezése után Krisztus öt szent sebére emlékeztetve középen és 4 sarkán a katekumene k olajával 2x, krizmával 1x megjelölte kereszt alakban a menzát (oltárasztalt), majd annak egész felületét megkente a katekumenok olajával és krizmával. Ezután körbejárva megkente és megtömjénezte a 12 →apostolgyertyát. Visszatérve az oltárhoz a menzán 5 tömjéncsomót és viaszgyertyát gyújtott meg, s krizmával keresztet rajzolt az oltár előoldalára és talapzata 4 sarkára. Közben a Veni Sanctét énekelték. – 6. A templom felszerelésének fölszentelése. Az oltárt leterítették, feszületet helyeztek rá. Megkezdődött a szentmise, s az átváltoztatás után gyújtották meg az →örökmécset. – Az ósz-i előképet követve a templomszentelés évfordulóját a helyi közösség, székesegyház esetében az egyházmegyegye, római templomok (VIII. 5: Santa Maria Maggiore-, XI. 9: Lateráni-, XI. 18: Szt Péter és Szt Pál bazilika) esetében az egész Egyház megüli.

Forrás: lexikon.katolikus.hu

Megosztás