Nagyböjt 4. vasárnapja 2018. március 11.

1. A héten lesz Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulója és Szent Patrik püspök ünnepe.
2. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
3. A héten pénteken este ¼ 6-kor a keresztutat magyar népünkért imádkozzuk a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület tagjainak előimádkozásával.
4. Pénteken esti szentmise után 20 óráig a papokért lesz a Szentségimádás, 21-22 óráig pedig plébániánk házaspárjaiért imádkozunk.
5. Szombaton délelőtt tervezzük templomunk nagytakarítását, amelyre minden segítő kezet szeretettel várunk. Amennyiben tudunk, vegyünk részt ily módon is a készületben, hogy a templomot méltó módon kitakarítsuk húsvét ünnepére.
6. Jövő vasárnap, március 18-án országos gyűjtés lesz a Szentföld javára.
7. Köszönjük a kedves híveknek, akik tartós élelmiszert hoztak a szegények javára. Az összegyűlt élelmiszereket a karitász-munkatársak juttatják el a rászorulóknak.
8. Ma a rászorulók számára gyűjt plébániánk alapítványa. A borítékok a kisasztalon találhatók a kijáratnál, amit a sekrestyében kérünk leadni. Köszönjük!
9. Idén is szeretnénk Passiójátékkal emlékezni Krisztus megváltó szenvedésére. Akik szívesen részt vennének az előadásban, még jelentkezhetnek a sekrestyében vagy az irodában.
10. A Jézus Szíve Nővérek 49 órás lelkigyakorlatot tartanak 16-26 év közötti fiatal lányoknak március 15-17 között. További információ és jelentkezési lehetőség a Nővéreknél.
11. Három alkalomból álló Családi Katekézis sorozatot indítunk a plébánián alábbi vasárnapokon: március 18., április 15. és május 13. Szeretettel várjuk az egész családot: szülőket és gyermekeiket egyaránt, óvodás kortól. A Családi katekézis az elsőáldozói programmal párhuzamosan lesz, gyermekek és fiatalok kor szerinti csoportokra lesznek osztva. Jelentkezéseket szeretettel várjuk a sekrestyében, a plébánián vagy a nővéreknél.
12. Az idei évben adóbevallásunk elkészítésekor vagy annak elfogadásakor kiemelten fontos, hogy rendelkezzünk az adónk 1%-nak felhasználásáról. A 2018-ban benyújtott az egyház számára adott nyilatkozatunk érvényes lesz évekig, ameddig újabb nyilatkozatot nem adunk be változtatás szándékával. Fontos tudnunk, hogy akinek nulla forint az adója, annak a nyilatkozata is számít az állami keret elosztásánál. Így ne felejtsük el leadni nyilatkozatunkat a Magyar Katolikus Egyház javára.

 

MISEREND  – március 11-17.

       … = még nincs miseszándék

Vasárnap

Március 11.

0700

0900

1030

 

1800

Püspök szándékáért

† Cár Ferenc édesapáért

† Margit és Endikéért

 

† Istvánért (4.évf)

Hétfő

 Március 12.

0730

 

1800

 

† családtagokért

Kedd

 Március 13.

0730

 

1800

 

Szerda

  Március 14.

0730

1030

1115

1800

 

Élő Dominikért

temetés: Molnár Lászlóné Edit

temetés: Kispál Imre Károly

† Molnár Lászlóné Edit (tem. 03.14.)

† Érsek Ferenc (tem. 03.09.)

Csütörtök.

Március 15.

0730

 

Péntek

  Március 16.

0730

 

1715

 

1800

 

Keresztút – Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért előimádkozásával

Szombat

Március 17.

0730

 

1730

1800

 

Csendes Szentségimádás

Ézsöl család élő és † híveiért

 

Megosztás