Katalin Bál – 2017. november 25.

Szeptember az a hónap, amikor a legtöbbször vesszük elő naptárunkat, hogy beírjuk az iskolai, óvodai és plébánia közösségi programjainkat a következő tanévre. Ehhez szeretnénk már most segítséget adni azzal a jó hírrel, hogy ez év november 25-én a Főplébánia és a Szemere-telepi Plébánia közössége karöltve szervezi meg azt a Katalin-napi Jótékonysági Bált, amivel részben a régi plébániás bálok hagyományát kívánja feleleveníteni, de megújult célkitűzéssel új hagyományt is szeretne teremteni.

Katalin bál
Katalin bál

Sokan emlékezhetünk még a plébánia farsangi báljaira, ahol közösségünk családias, de színvonalas, elegáns báli környezetben mutatkozott meg, értékes példát teremtve. Mindig volt igény a változatos műsorokra, sok-sok táncra – néptáncra és társas táncra egyaránt, látványra, színi előadásokra. Mindezek mellett most új célként és feladatként, idén – és terveink szerint a következő években is – jótékonysági bált kívánunk rendezni, melynek bevételével egy-egy kerületi intézményt, közösséget szeretnénk támogatni, akik meghatározó értéket képviselnek mindennapjainkban; közöttünk, velünk élnek.

Katalin bál
Katalin bál

Ebben az évben, vagyis először a Dohnányi Ernő Zeneiskolára esett a választás. A báli belépőjegyek árával azt a munkát szeretnénk támogatni, amit a zeneiskola végez a kerület, és ezen belül a plébánia közösségébe járó családok gyermekeinek zenei oktatásában. A zeneiskola növendékeinek színvonalas koncertjeit mindannyian látogathatjuk, akár az Újévi koncertet, az adventi koncert sorozatukat, vagy a nagy érdeklődésre számot tartó Filmzene koncertet.

Szeretnénk, ha a bál olyan esemény lenne, ahol minden korosztály – 18-99 év között – együtt örülhetne annak, hogy ehhez a közösséghez tartozik!

Mindenkit szeretettel várunk!

N.F.M.