Évközi 32. vasárnap – 2018. november 11.

  1. A héten Szent Jozafát püspök, a magyar szentek és boldogok, Nagy Szent Albert püspök, Skóciai Szent Margit és Nagy Szent Gertrúd ünnepe lesz.
  2. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
  3. Ma a 9 órai szentmise után családi katekézis lesz, amelyre minden családot szeretettel várunk.
  4. Ma alapítványunk rászorulók számára gyűjt támogatást. A borítékok a kisasztalon találhatók a kijáratnál, amit a sekrestyében kérünk leadni. Köszönjük!
  5. Novemberben hétfőnként, szerdánként és péntekenként a reggeli szentmisék elhunyt szeretteinkért lesznek felajánlva. Miseszándékok és adományok továbbra is a kijáratnál (a padok mögött) található nagyperselybe dobhatók be.
  6. Pénteken az esti szentmise után 20 óráig a papokért lesz csendes Szentségimádás, 21-22 óráig pedig plébániánk házaspárjaiért imádkozunk.
  7. Szombaton lesz az e havi nagy templomtakarítás a reggeli szentmise után. Minden segítő kezet köszönettel fogadunk.
  8. November 24-én, szombaton, Krisztus Király előestéjén az Eukarisztikus Kongresszusra készülve országos Szentségimádásban vesz részt plébániánk is. Az esti szentmise előtt 5-től 6-ig lesz a szentségimádás. Legyünk minél többen, aki teheti, regisztráljon a honlapon.
  9. November 24-én Katalin-bál Jegyárusítás vasárnaponként a 9-es, a ½ 11-es és a 18 órás szentmisék után lesz, illetve a plébánián irodai időben. Részletek és elérhetőség a plakáton és a honlapon olvashatók.
  10. November 24-én és 25-én a szentmisék előtt és után jótékonysági vásár lesz az arlói Elfogadlak Alapítvány javára, melyet Szent Ferenc Kisnővérei A vásáron gyógyteákat, házi lekvárt, házi szappant, valamint fokhagymát kínálnak a nővérek és munkatársaik. A befolyt adományokból a helyi nagy szegénységben élő családokat, gyermekeket, fiatalokat támogatják. Nagylelkű segítségüket köszönjük.

Megosztás